Mint amolyan környezetvédelemmel szőrmentén foglalkozó átlagolvasó, 1980-ban, Endreffy Zoltánnak a Bibó Emlékkönyvben megjelent tanulmányában találkoztam először az energiatermelés környezetvédelmi megközelítésével. A tanulmány arról szólt, hogy a környezetet óvó megújuló energiaforrásokat (a napot és a szelet) nemcsak azért hanyagolják el, mert a fosszilis energiákra vagy az atomenergiára épülő gazdasági lobbik gátolják a kifejlesztését és a terjedését, hanem azért is, mert a politikai hatalomnak is így jó. A hatalmas erőművekre épülő, többnyire állami tulajdonú központosított energiarendszerek kiszolgáltatott helyzetben tartják a fogyasztókat. Ezzel szemben a kis léptékben telepíthető napelemek,  szélkerekek, kis vízierőművek, amelyek el tudnának látni egy-egy háztartást vagy falut a szükséges energiával, lazítják a függést és a központi hatalomnak való kiszolgáltatottságot.

Azóta sok minden változott a fejlett ipari országokban, és hatalmas fejlődésen ment keresztül mind a napenergia, mind a szélenergia hasznosítása. Sőt, az Európai Unió kifejezetten pártolja a megújuló energia termelését, az értelmesebb államok adókedvezményekkel is segítik a folyamatot. Az orbáni Magyarország azonban ebből nem kér, sőt minden erejével akadályozza a fejlődést. A legújabb hír, hogy környezetvédelmi termékdíjat vetettek ki a napelemekre, valamint a szélerőművek generátorára és vezérlőegységére. Ez utóbbi azonban csak elvi jellegű, hiszen Orbán évek óta akadályozza már önmagában azt is, hogy engedélyt adjanak ki szélerőművek építésére. Ő inkább gázvezetékeket és atomerőműveket építene. A hozzánk hasonló sorsú Lengyelországban nyolcszor annyi szélerőművet telepítettek, de még  Romániában is hatszor többet, sőt Bulgáriában is a kétszeresét.

Azt tudjuk, hogy Orbán Viktor imádja a központi hatalomnak való kiszolgáltatottságot, imádja, ha ő van a központban, és neki van kiszolgáltatva mindenki. Ezt azonban számos más eszközzel is el tudja érni, sőt, nem biztos, hogy az ilyesféle központosítás a legjobb módszer. Ez ugyanis veszélyes mértékben megnöveli az ország energiafüggőségét a külső hatalmaktól. Akkor mi a magyarázata az ellenszenvnek a kis léptékekben megvalósítható nap- és szélenergia-hasznosítással szemben, és a vonzalomnak a nagy központi beruházások iránt?

Hát persze hogy a saját zsebbe tömhető pénz.

Tóth István János korrupciókutatótól tudjuk, hogy „a korrupció szempontjából a termék jellege is fontos: nem mindegy, hogy heterogén vagy homogén termékről van-e szó. Egy pohár például homogén termék, kevés fontos jellemzővel bír: legyen átlátszó, ne folyjon ki belőle a víz. Az ilyen termék mellett nehezebb korrupt tranzakciót véghezvinni úgy, hogy az ne derüljön ki. Egy közbe­szerzés során nem vehetek egy szimpla poharat négyezer forintért, amikor a boltban ötszáz forint, azzal egyből lebukom. A heterogén termékeknél ez azonban könnyebben megy, és az atomerőmű ilyen.”

A napelem és a szélerőmű ugyan nem olyan homogén termék, mint a példában szereplő pohár, de nem is annyira heterogén, mint egy atomerőmű. És mivel egyszerűbb, illetve több potenciális vásárlója van, mint az atomerőműveknek (amit jószerivel csak államok vesznek), az utóbbi évtizedben olyan erős lett a gyártók közötti verseny, és annyira lement az áruk, hogy nehéz lenne velük bezsebelni a gázvezetékre vagy atomerőműre becsült több százmilliárdos „korrupciós kockázatot”.

Ráadásul napelemet jellemző módon inkább magánszemélyek és vállalkozások telepítenek, tehát ebből eleve esélytelen leakasztani korrupciós milliárdokat. De még ha egy-egy állami intézmény telepítene is ilyet, hol van az itt legombolható pénz egy atomerőműtől! Szélerőmű-parkok építésére sem kellene állami pénzt költeni, szívesen építenek-építenének magánvállalkozások is. De ha nincs a bizniszben állami pénz, akkor nincs mit ellopni.

Látható hát, hogy egy maffiaállam szempontjából rendkívül előnytelen üzlet a megújuló energia termelése. A maximum, amit szerezni lehet belőle, egy kis zsebpénz az engedélyekért vagy némi sarc, mint a most kivetett környezetvédelmi termékdíj. Utóbbi arra is jó, hogy elvegye az emberek kedvét a megújuló energiától. Ne babráljanak napelemekkel és szélkerekekkel! Maradjon csak meg a végletes kiszolgáltatottság a központi (energia)hatalomnak.

Andor Mihály, szociológus  vélemény cikke a galamus.hu-n jelent meg.